Szenzációs Blazsó Marci siker Ausztráliában! – 2014

Posted on Posted in Egyéb
Az összetett ötödik helyet szerezte meg Blazsó Márton az Ausztráliában megtartott Crocodile Trophy-n, a világ egyik legkeményebb hegyikerékpáros versenyén, ráadásul a leghosszabb szakaszt az élen zárta.

A Crocodile Trophy kilenc szakaszból állt, a többnapos maratonok között pedig a legmagasabb besorolást, az S1-est kapta, többen a legnehezebb maratonként tartják számon. A szakaszok alatt mintegy 17 ezer méter szintkülönbség tapasztalható, ráadásul általában pokoli hőségben kell megtenniük a versenyzőknek a több száz kilométeres távot. A VKE NELSON-Kross Hungary versenyzője, kiváló versenyzéssel az ötödik helyet szerezte meg az összetettben, a leghosszabb, 127 kilométeres, hetedik etapot pedig meg is nyerte csapattársunk.

„Viszonylag későn vált biztossá, hogy ki tudok jutni erre a versenyre, így az utolsó pár hétre átalakítottam az edzéstervemet. Ez jól sikerült, minden nap egyre jobban sikerült teljesítenem. Első lépésként azért mondtam célként a verseny teljesítését, mert ez valamilyen szinten technikai sport is, és igen messzire kellett kimennem teljesen egyedül, és ilyen irányú tapasztalatom még nem volt, hogy ennyire távoli többnapos versenyre egyedül menjek ki. Gyakorlatilag amiket elképzeltem, és amilyen szisztémában próbáltam versenyezni, az mind bejött. Főleg a verseny első felében a biztonságra törekedtem, amikor pedig már láttam, hogy lesz erőm, és a bicajom is jól bírja, akkor már bátrabb voltam. A szakaszgyőzelmem is ennek köszönhető, egyedül bevállaltam a szökést 30 kilométerre a céltól, mert éreztem, hogy nagyon nem fog visszaütni ez, a következő versenyzőre már sikerült elegendő hátrányt vernem, és nem volt sok nap hátra”
A szenzációs szakaszgyőzelemről Marci röviden csak ennyit nyilatkozott a célban:
„Ezt tartom karrierem eddigi legnagyobb sikerének.”
Marci teljesen egyedül vágott neki az ausztrál kalandnak, ami tekintve, hogy nem kevés csomaggal utazik ki egy hegyikerékpáros egy ilyen többnapos maratonra, nem kis kihívást rejt magában. Ennek ellenére nem ez volt a legnagyobb nehézség, amivel meg kellett küzdenie a verseny alatt.
„Az első tízben végzettek közül a felének nem volt segítsége, akárcsak nekem. Ugyanakkor közülük többeknek volt már tapasztalata akár innen a Crocodile Trophyról is, vagy más többnaposról. E miatt nekem nehezebb volt a helyzetem, ilyen hosszú és ilyen messze lévő versenyem még nem volt. Ha újragondolnám az egészet, egy dolgot változtatnék, több meleg cuccot vinnék magammal, mert ez arrafelé jellemző, hogy a hajnali órák azok rettentő hidegek. Én egy kicsi hálózsákot vittem magammal, a logisztika miatt, mert ha egyedül megyek, nem is nagyon lehet szétszórni a csomagot a súly, vagy a bőröndök száma miatt. Viszonylag kis pakkal mentem, de a bicajos zsák magával a bringámmal együtt 20 kiló, és akkor még két heti cuccot kellett vinnem magammal, például pótalkatrészekkel. Ez az egy dolog, amit másképp csináltam volna, több meleg holmit vittem volna, hogy ne annyira elgémberedett lábbal keljek ki az ágyból, de gyakorlatilag szinte minden elképzelésem, taktikám bejött, hála istennek” – mondta el a szegedma.hu-nak Marci.
A győztes ausztrál Greg Saw-tól végül 52 perc 50 másodperccel kapott ki összetettben Blazsó Márton, aki a teljes távot 27 óra 46 perc alatt teljesítette.

forrás: szegedma.hu
foto: bikenag.hu

Gratulálunk!