Blazsó Marci: Andalucia Bike Race, 6 nap ráhangolódás a spanyol stílusra

Posted on Posted in Egyéb, Túra
Csapatunk élversenyzője Spanyolországban gyűjtögette a versenykilométereket.
Sok félreértés, bizonytalanság és idegesítő bürokratikus kör megtétele után végre sikerül megszerveznem a versenyzésemet a válogatott edzőtábor utolsó napjaiban. Tudtam, ha pontot teszek az otthoni szervezési bonyodalmakra, akkor végre kisüt a nap és élvezhetem ez a bő egy hetet.
Számomra nem tisztázott érdekek miatt végül legtapasztaltabb többnapos versenyzőként magyar csapattárs nélkül maradtam. “Szegény ember vízzel főz” szokták mondani, szóval én is abból próbáltam dolgozni ami, épp adott volt. A Costa Blanca többnaposon, ismertem meg Oscar Ferrer Ribast, ahol mindketten indultunk felmerült, hogy menjek vele. Végül így is lett.
 Kanáriról egyenesen Barcelonába repültem, mert fölösleges lett volna pár órát otthon lenni. Késő este érkeztem, másnap bringáztunk, terepeztünk egy jót, csináltunk pár fényképet Barcelonáról a közeli dombokról. Este még beugrottunk az ottani Probikeba, beszerezni pár dolgot. Másnap reggel meg is érkezett, utolsó pillanatban, a névre szóló csapatmezünk. Utána indultunk Jaénbe a verseny első helyszínére 9-10 óra autókázásból állt.
Következő reggel szombaton esős, hideg idő volt, de délután tudtunk menni az első szakasz kezdő és befejező pár kilométerén. Közben a rendőrök lezárták a közeli utat, így meg kellett állnunk, megnézni az Andaluz kör országúti versenyt. Aznapi szakaszának utolsó pár kilométerén álltunk. Őszintén szólva nem mentek gyorsan a versenyzők, volt egy páros szökés hatalmas előnnyel, de mindenki elcsigázott és koszos volt, gondolom kaptak az esőből, amit az itt-ott hallható lánc nyikorgás is bizonyított.
Első szakasz: A többi naphoz képest, hosszabb szakasz volt a maga 85 kilométerével. Ez egy közép Európában jól megszokott stílusú maratonhoz hasonlított. Hosszabb emelkedőkkel és többnyire széles utakkal. Ez volt a ráhangolódás napja is mivel fogalmam sem volt, hogy Oscar milyen stílusban bringázik. A ma bő 3,5 óra alatt számomra kiderült, hogy a rajtja nem túl erős, (szerintem a reggelire elfogyasztott nagy mennyiségű sonka, olívaolaj, rántotta és paradicsomszósz miatt) ennek ellenére nagyon robbanékony, de a hosszú emelkedőket abszolút nem bírta, ezt ellensúlyozandó, nagyon jól ment a technikás lejtőkön. Pont ez a stílus az, ami a legnagyobb fejtőrést okozta nekem, hogy hozzam össze a taktikát, mert én szinte pont az ellenkezője vagyok. Végül jól megoldottuk, ráéreztünk mikor ki menjen elöl, hogy tudok én segíteni neki és hogy ő nekem. Elégedettek voltunk a nap végén a 22. hellyel, nem hibáztunk, lazán tudtunk menni élveztük a versenyt.
Második szakasz: Ismét ugyanaz a rajt cél terület, az első kilométer is. Stílusban is hasonló az előző naphoz, de jóval rövidebb, viszont ma már 1400m fölé mentünk néhol hatalmas ködben. és ma voltak elég technikás részek is, fölfele és lefele is. Ez Oscar napja volt. Gyakorlatilag rásegítés nélkül ugyanolyan gyorsan haladtunk, talán ő még gyorsabb is lett volna. Ma 24.helyen jöttünk be.
Harmadik szakasz: Teljesen ugyanaz volt az első 15-20km, mint tegnap. Itt már határozott elképzelésem volt hogyan taktikázzunk. Az előző naphoz képest annyi különbséggel, hogy ma még magasabbra mentünk föl, kb 1500m-re ahol még az árnyékos részeken zúzmarás volt a fű, ami max nulla fokot jelentett. Innen indult a versenyen talán a legsziklásabb, utána legmeredekebb ereszkedésem. Viszonyítás képen csak annyit, hogy a nulla fokban felforrt a fékem és megégtek a fékpofák az erős fékszagból kiindulva. De összességében mégis ezt élveztem a legjobban. Lélegzet elállító tájon mentünk keresztül! A végére az utolsó murvás kacskaringós pár kilométeren megérkezett a Jesus del Nero-Xavi Borras vonat, amire mi is jegyet váltottunk és négyen az ottani szakaszon majdnem nyomtunk egy Strava KOM-ot. Illetve Del Nero, mert 90%-ban ő ment elöl. Hát még jó! Pár éve profi országútisként nyomta, többek közt, a NetApp csapatban is. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pofaszélben, szélárnyékban az életemért fogok küzdeni. Ma 19. helyet ért a száguldás.
Negyedik szakasz: Ez már egy másik városból Mancha Realból indult. Ide Külön utaztunk át mivel se segítőnk, se kocsink nem volt, így Oscar az ibizai barátaival én pedig Miltonnal és az előző cikkemből már jól megismert Dodge Ram-al utaztam át ide. A leghidegebb indulás itt volt. A napsütés ellenére 3fokot mutatott a hőmérő. Ma is kb. 1400m re mentünk fel, de már csak 10km mászás volt mivel 700m-en volt a bázis. Itt már szép számmal volt a környékre és spanyol versenyekre jellemző köves szűk kanyargós szintút. Én nem nagyon szeretem, mert elég nagy biztonsági rátával szeretek menni a többnaposokon, ezek viszont sokszor csak pár méterig beláthatóak, inkább a bevállalós és egyben szerencsés versenyzők mehetnek itt jól, annak ellenére, hogy nagyobb technikai tudást nem igényel. Ez a nap szintén rövid volt 3 órán belül teljesíthető, de Oscaron már érezhető a fáradtság. Végül ma 24.-ek lettünk.
 Ötödik szakasz: Ezt a napot nem szerettem és Oscar meg a pokolba kívánta. Ez volt a leghosszabb versenynap a maga 86(nekünk 89)km-vel. A pálya már Cordoba városából indult Az előző napokhoz képest kellemes meleg volt. Reggel 13-14, délután 18-20fok. Ma volt az első lassúrajt is a városban. a többszáz bringás elfoglalt 2×2 sávot jó hosszan. Mi balra helyezkedtünk és majdnem kikanyarodott elénk egy autós, ami pár emberre ráhozta a pánikot, kicsit hátra is csúsztunk. A pálya jellege egy rövid emelkedőkből és lejtőkből álló végeláthatatlan egy nyomsávú szakaszokból állt, sok kacskaringózás bokrok közt. Oscar valami elronthatott a kajáláson, vagy nem tudom de 2,5óra után teljesen elfogyott. Etettem vele koffeines gumigyugyut, zselét, de nem sokat segített. A meredekebb részek nagy részén kézi rásegítést alkalmaztam, ami engem is kezdett felemészteni. Aztán jött a hab a tortára. Épp Oscar ment elöl az utolsó előtti lejtőn, amikor eltévesztettük az irányt a furán álló nyíl miatt, és fáradtan felküzdöttük magunkat még egy meredek dombon, majd koppig elnyomtuk az autópályáig, ahol én már biztosra vettem, hogy eltévedtünk. Oscar még “trécselt”egy turistával, hogy nem látott itt bringásokat, mikor én mondtam Tuti nem jó, gyerünk vissza! Így az utolsó 2km-en sikerült egy 5-5,5 perces kitérőt is tennünk. Ezzel együtt 26.-ként zártuk a mai napot.
Hatodik szakasz: Ez volt a legrövidebb pálya, nagyon rövid lejtőkkel, emelkedőkkel és sok kacskaringóval. Megegyeztünk, hogy nyomunk egy jó rajtot, végig gurulunk a megfelelő bollyal és most sem kockáztatunk. Az utolsó napra maradt a legdurvább lassú rajt, bizonytalan felvezetőautókkal. Sokszor ráfékeztek mert majdnem eltévesztették a kanyarokat, közben parkoló autók járdaszigetek, oszlopok közt cikázó bringások mindenhol. 50-60 bringásként értünk be, már a nyugisabb részre és nagyjából ebben a pozícióban is maradtunk, persze néha láttunk kihullani egy-egy csapatot láncszakadás, defekt miatt. Ma elég sok volt ebből az éles kövek miatt, így 18.-ak lettünk az utolsó napon.
Végül: 19. helyen zártunk a több mint 100 elit csapat közül, nagyon boldogok voltunk, mert végig jót versenyeztünk és az előre “belőtt” top 25.-öt túlteljesítettük és Oscarnak is már csak 2 pont kell a világkupa induláshoz. A Parti-Juhász páros legvégül bejött 18. helyen 30-35másodperccel előttünk összetettben. Így alakulhatott az a furcsa helyzet, hogy az olimpiai kvalifikáció szempontjából szerencsés volt az eltévedésünk, mivel, ha jól számolom, hozott még extra 2 pontot az országnak.
Hetedik szakasz: Recovery party. Mint egy rendes többnapos, az ABR is bulival végződött. Átmentünk a lányokhoz is hogy jöjjenek, Eszti kapott az alkalmon, Brigi a pihenést választotta a “regenerálódás” helyett. Szerintem ezt a “szakaszt” még a versenynél is jobban nyomtuk. Itt is készült jópár közös fotó, de ha nem haragszotok az összeset nem teszem közzé…;)
Akinek van lehetősége és felkészült, próbáljon ki többnapos versenyt is, sokat fejleszt a fizikumon és a személyiségen is!
Jó nyomatást mindenkinek!