DSC_0020

Kellys Bakonyerdő Maraton 2016

Posted on Posted in Programok, Verseny

A közelmúltban rendezett versenyről már sok képet és beszámolót láthattunk az interneten, kisvonattal és eredményekkel. A VKE-s versenyzők mindegyikének szeretnék én is, és innen is gratulálni!

Elöljáróban annyit, hogy a versenyre való felkészülés nem sikerült túl jól. Az egy héttel korábban rendezett Felsőtárkány XCO után egy kis megfázással küzdöttem, ami sajnos a verseny napjára sem múlt el teljesen.

Szombaton kis kapkodással indult a reggel. Érdekes, hogy azokra a versenyekre érünk ki a legnehezebben időre, amik közel vannak hozzánk. Talán azért, mert egy kicsit lazábbra veszem ilyenkor a reggeleket, ezen változtatnom kell. Végül egy kisebb gyorsasági szakaszt tolva, sikerült időben Bakonybélbe érnünk. Azért nem csak mi voltunk megcsúszva, a Vas család Eplénynél került meg minket, mint egy pocsolyát, és mire mi odaértünk náluk már állt a sátor!! Megérkezve apa elszaladt gyorsan benevezni engem a középtávra, én pedig sietve átöltöztem és próbáltam kicsit a versenyre összpontosítani. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hiszen még talán nem is mentem ilyen hosszú monti versenyen – 71 km volt a penzum, benne kétszer is a Kőris megmászása. Mindezek ellenére nagyon vártam.

Hamarosan összetalálkoztam Bedő Csabival és el is indultunk bemelegíteni. Na, ebből a szempontból szerintem érdekes és nehéz ez a pálya. Alapesetben egy átmozgatást leszámítva nem melegítenék többet egy ilyen hosszú távra. Azonban a pálya pikantériáját az adta, hogy a rajtot követően durván 800 métert ha mentünk síkon, majd egyből kezdtük is a Kőris támadását. Vagyis, itt követtem el egy hibát: többet kellett volna melegíteni, de sajnos csak ennyire jutott idő. És itt el is érkeztünk a következő tényezőhöz, ami szintén nem kedvezett. Gyakorlatilag az összes U19-es ellenfelemet beszólították az első sorba, mi meg jól beszorultunk a középmezőnybe. A lassú, nyugodt rajt csak illúzió maradt, mivel nekem igyekeznem kellett felérni, gondolva, hogy elöl sem spórolnak az erővel, nyilván ők is mentek ing-gatya. Itt hadd köszönjem meg Csabinak és Andrisnak, akik egyébként nagyon jól felvittek a boly elejére. Na de a Kőris… Éreztem, hogy ez sok lesz így az elején és levegőt sem kaptam túl jól. Kezdetben még próbáltam velük menni, de egy 10-15 perc múltán elkezdett fájni a fejem, meg a mellkasom. Bumm, vissza a nyeregbe… Próbáltam felvenni egy saját tempót, de sejthető volt, hogy ez ma kevés lesz. A hegytetőig így szenvedtem, majd jött a lejtmenet, ahol kicsit magamra találhattam. Amúgy az egész verseny eredményét végül annak köszönhettem, hogy tudtam az XCO-n tanult lejtőzést kamatoztatni a technikásnak mondható lefeléken… A verseny közepénél kicsit jobban voltam, majd a végére ismét elgyengültem. Egy szó mint száz: végül a kategória 3. helyén sikerült befutnom, abszolútban pedig a 12. hely jutott. Ez nem rossz, de úgy éreztem, jobb is lehetett volna, csak hát a sportban nincs „ha” és ez így van rendjén.

Köszönöm a frissítést Bollók Norbinak és a szurkolást mindenkinek, kiváltképpen Vingl Bazsinak, aki sérülése ellenére kilátogatott és izgult értem.