DSC_0728

Csömör XCO OB – 2016

Posted on Posted in Verseny

Július 17-én elérkezett a szezon itthoni legfontosabb versenye. A hétvégét megelőzően nagy meleg volt, de szombaton mintha már nem is nyár, hanem ősz lett volna és irgalmatlan nagy dagonyában versenyeztünk. No, de haladjunk szépen sorjában..

DSC_0568Bár a verseny vasárnap volt, a csapat már szombaton felutazott Csömörre, hogy a pályát jól be tudjuk járni. Odaérve szakadó eső és barátságos 15 fok fogadott minket. A hivatalos edzés 4-kor kezdődött, de sutyiban azért legtöbbünk járt már előtte is a pályán. A hangulat már itt nagyon jó volt, hiszen gyakorlatilag 2 perc alatt annyira átáztunk, hogy már mindegy volt minden, így semmi nem akadályozott minket abban, hogy mindent alaposan begyakoroljunk. Egy kis érdekesség: különös volt, de a pálya állapota mindaddig jó volt, amíg esett az eső. Sarasak se lettünk nagyon, folyós híg sár volt kis mennyiségben, amúgy pedig olyan kemény volt a talaj mintha betonon mennénk. Mihelyst elállt az eső és kezdett száradni – vagy talán akkor kezdte beszívnia talaj a vizet, nem tudom – kezdődött a csúszkálás. Nem vagyok nagy földtani szakember, de szerintem ennekDSC_0795 fordítva kéne lenni, sebaj, ennyiben is különbözik ez a pálya a többitől. Az edzés után a csapat egy kis időre szétszéledt, mivel nem tudtunk közös szálláson megaludni. Mi úgy gondoltuk Zsuzsóékkal, hogy Csömör nem egy nagy távolság, és inkább haza jövünk, és itthon alszunk. Utólag azt gondolom ez különösen jó ötlet volt, hiszen otthon könnyebben rendbe tudtuk tenni a nem kicsit leamortizált bringákat.

Másnap reggel 9 óra körül aztán ismét együtt volt a csapat. Az idő nem változott a helyszínen az este-éjszaka alatt sem, csak nagyobb dzsuva várt minket, mint volt. Érdekesség, hogy mi itthonról
még napsütésben indultunk és Pest határában kezdett el esni. Frankó… Ahogy az lenni szokott, a napot csapatunk részéről Piru kezdte az U11-es futammal. Csapatunk legfiatalabb tagja elsőévesként kiválóan kezelte a versenydrukk és a rossz idő adta izgalmakat és a 3. helyen ért célba. Ezt követően jött az U13-as futam, ami már valamivel hosszabb pályán zajlott, nagyobb szintkülönbséggel. A fiúknál Ádinak a lányoknál pedig Borinak szurkolhattunk. Borinak az első köre látszólag nem sikerült olyan jól, harmadikként fordult, viszont a köridőket utólag nézve, ő osztotta be a legjobban az erejét és végül le tudta dolgozni minden hátrányát, így a dobogó legfelsőbb fokára állhatott. Ádi a verseny előtt kicsit feszült volt, izgult, de még így is a nagyszerű 7. helyen tudott befutni.

DSC_0824

Jött az U15-17-es futam, ahol a legnagyobb számban indultak versenyzőink. A pálya eddigre még csúszósabbá vált, voltak járhatatlan szakaszai és egyre jellemzőbbek lettek a kisebb-nagyobb bukások. U15 lány kategóriában ismét kimaxoltuk a dobogót Csenge, Kata, Laura sorrendben, így meglett második országos bajnokunk is Csenge személyében.
Fiúknál Boldi végzett a legjobban 11.-ként fejezte be a versenyt. Őt követte Csabi a 14. helyen. Marci sajnos feladni kényszerült versenyt. U17-ben Ádámaz előkelő 6. helyen zárt. Master női kategóriában is volt indulónk, Böbe, aki az első körről még elsőként fordult, de aztán később ő is feladni kényszerült a versenyt. Az Elit, U23 illetve U19-es rajtra egy kis csúszással került sor, ugyanis a Master futamok alatt a pálya „megadta” magát a sok víznek és a köridők hirtelen megugrottak. Végül 14:40-kor rajtoltak el. A versenyzőknek beleértve a legprofibbakat is szinte kivétel nélkül volt egy-egy melegebb helyzetük vagy bukásuk. A pálya nagyon csúszott és a Master futamon kialakult nyomvályúk gyakran hoztak esés közeli helyzeteket. Elitben Dolezsai Balázs versenyzett, aki az elmúlt időszakban kicsit kevesebbet tudott edzeni, mégis a nehéz körülmények között derekasan helyt állva a 7. helyen ért célba. U23-ban Takács Balázs indult. Sikerült elkerülni a rajtot követő bukást a mezőnyben és részleges váltótörése ellenére végigküzdötte magát, jutalmául pedig egy nagyon jó 4. helyet kapott. U19-ben pedig én indultam. A rajtot követő kavarodás után jó helyen éreztem magam, de csak az első kör végén tudtam meg, hogy mit is jelent ez számokban. Estem-keltem, a láncom is leesett jó néhányszor a sár miatt, de igyekeztem higgadt maradni. Végül sikerült megtartani a pozíciómat és 3. helyen értem célba. Ezt eddigi legjobb eredményemnek tartom, nagyon boldog vagyok!

DSC_0887

A magam részéről hadd köszönjem meg a rengeteg szurkolást a pálya széléről, nagyon jól esett. Hunyáék, (az őt gyerekkori becenevén nem ismerők kedvéért Fejes Mikiről beszélek) amolyan holland kanyar módjára hihetetlen hangulatot csináltak az egyik fordítóban.

A verseny szervezőinek nagy piros pont, hogy a lehetetlen körülmények ellenére profi módon kezelték a kialakult helyzeteket!

Mindenkinek szívből gratulálunk a kiváló eredményéhez!

 

Pedro

 

Az eseményről a további képeket itt találjátok.